Nincs engedélyezve a javascript.
Keserű nevetés

Keserű nevetés

Kosztolányi Ádám neve mindenki számára ismerősen csenghet. A vezetékneve legalábbis bizonyosan. Apja révén jól ismert figura a magyar művelődéstörténetben - róla mégis alig tudunk valamit.

Kosztolányi Ádám, annak ellenére, hogy az apa súlya élete végéig a vállát nyomta, létrehozott egy életművet, mely értékes és jelentős. A ma fellelhető teljes életművét közli ez a kötet: portréit, naplójegyzeteit, tanulmányait, cikkeit, kritikáit, lektori jelentéseit, hozzászólásait mások cikkeihez és versfordításait. Mindenképp érdeklődésre tarthat számot, és nemcsak azért, mert Kosztolányi Ádám történetesen Kosztolányi Dezső fia volt - hanem azért is, mert Kosztolányi Ádám saját, önálló jogán is jelentős alkotó volt.

Kosztolányi Ádám élete végéig alkotott. Nem túl sokat és nem túl rendszeresen, de közel öt évtizeden át írta cikkeit, gondolatait. Életműve azonban belefér ebbe a kötetbe.

Érdeklődése korán a lélektan felé fordul, a psziché és a nyelv összefüggései foglalkoztatják. Két ismert tanulmánya mellett tudhatóan foglalkoztatta a grafológia is. A negyvenes évektől az élő irodalom kezdte el érdekelni: ebből az időszakból valóak kritikái. 1938-1946 közt a kortárs irodalom hivatásos olvasója: a Révai Kiadó lektoraként több száz könyvet kell elolvasnia és véleményeznie. Egy lektori jelentés pedig csak annyiban különbözik egy könyvismertetésről, hogy nem jelenik meg.

Cikkeit, esszéit elsősorban filozófiai témában, filozófusokról írja, a legtöbbet Leibnizről. Visszaemlékezései forrásértékűek. Nemcsak azért, mert ő volt Kosztolányi Dezső fia, hanem azért is, mert - ahogy Vezér Erzsébet írta - "sokat tudott a korról, melyben felnőtt, emberekről, akik közt megfordult", és apjáról is "józan tárgyilagossággal beszélt". Ráadásul a kortársak szerint kiváló memóriája volt; ezt igazolják is azok az apró részletek, melyeket közöl, akár évtizedek távlatából is.
A Keserű nevetés célja, hogy rámutasson: Kosztolányi Dezső és fia, Ádám, nemcsak külsőleg hasonlítottak egymásra, hanem abban is, hogy mindketten széles spektrumú műveltséggel bírtak, több nyelven beszéltek, több nyelvből fordítottak, és hogy írók voltak.

(Nincs értékelés)
3 490 Ft
Klubár:
3 490
Keménytáblás
Szállítás:
1-7 munkanap
Készleten
Kívánságlistára rakom