A Mag

Démon ciklus 5.

Peter V. Brett

Sorozat: Sötét örvény

Időtlen idők óta vérszomjas démonok járják az éjszakát.

Az emberiség szerteszét vetődött maradéka félig elfeledett mágiával igyekszik megvédeni magát. Ekkor érkezik a két hős – mintha testvérek volnának, mégis árulás osztotta meg őket. Bálás Arlen Rovásemberként vált ismertté, mivel tetőtől talpig mágikus szimbólumok borítják, amelyek képessé teszik, hogy győztesen kerüljön ki a démonokkal vívott közelharcból. A rovásfegyverekkel harcoló Jardir Szabadítónak nevezi magát, aki a próféciák szerint egyesíti az emberiséget, majd diadalra is vezeti a démonok ellen vívott végső háborúban.

Csakhogy miközben a démonok ellen indulnak, Arlen és Jardir elindít valamit, ami mindennek a végét jelentheti, ami számukra kedves – a rajzást. A háború már a nyakukon van, és az emberiség nem reménykedhet a győzelemben, ha Arlen, Jardir és Arlen felesége, Renna nem tudja rákényszeríteni az elfogott démonherceget, hogy a Magba vezesse őket, ahol a démonok anyja éppen egy soha el nem fogyó hadseregnek ad életet.

Miközben legfőbb bizalmasaik, Leesha, Inevera, Ragen és Elissa a Szabad Városok egymással is viaskodó lakóit igyekeznek a rajzás ellen vezetni, Arlen, Renna és Jardir elindulnak a gonosznak otthont adó legsötétebb mélységbe – ahonnan nem is remélik, hogy élve visszatérhetnek.

A lenyűgöző Démon-ciklus befejező része. Ismerj meg minden titkot és váratlan fordulatot!

„A finálé felülmúlta a várakozásaimat. A Mag csodálatos zárása a Démon-ciklusnak, a Zsonglőrök is hosszan zengenék a dicséretét.” – Petrik, goodreads.com

„Kihagyhatatlan sorozat, minden fantasyrajongó adjon neki egy esélyt, és bele fog szeretni!” – Lars, amazon.com

„Brett még nem okozott csalódást. Újabb mestermű!” – jjbuggins, amazon.com

Felnőtteknek ajánljuk!

5 999 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 1003829
EAN: 9789635971213
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 808
Megjelenés: 2022
Nyelv: magyar
Alcím: Démon ciklus 5.
Méret (mm): 136 x 204 x 50
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Fantasy