A nyugtalanok

Linn Ullmann

Linn Ulmann Ingmar Bergman filmrendező és Liv Ullmann színésznő lánya. A nyugtalanok az ő családjuk története, érzékeny visszaemlékezés, melynek elbeszélője édesapja memoárját szeretné megírni, ám a munka során saját gyászával, félelmeivel találkozik szembe. Ingmar Bergman birtoka Farö szigetén. Az idős filmrendező időről időre összeül legkisebb gyermekével, Linn-nel, hogy magnószalagra rögzítsék társalgásukat, amelynek alapján Linn majd megírhatja közös beszélgetős könyvüket. Ám a feladat nem bizonyul egyszerűnek. Linn, mintha valami belső démon akadályozná, mindent elront, amit csak lehet, édesapja halála után pedig sokáig elveszettnek hiszi a szalagokat. Kettejük története ez a szöveg- és emléktöredékekből építkező kötet, amely azt is megmutatja, hogy az emlékezés nem adottság, hanem teremtő munka és küzdelem. "1965-ben, negyvenhét éves korában jött Hammarsra, és úgy döntött, épít itt egy házat. Egy sivár, sziklás partszakaszba szeretett bele, néhány meggörbült fenyőfával. Itt azonnal magára lelt, tudta, hogy eza hely az övé, a látvány összhangban állt a formákról, arányokról, színekről, fényekről és horizontokról alkotott belső képével. És a hangok is. Sokan azt hiszik, hogy egy képet látnak,, noha valójában hallják, amit látnak, írta Albert Schweitzer kétkötetes Bach-tanulmányában. Nem tudni, hogy apám mit hallott és látott aznap a parton, de minden ekkor kezdődött, vagy talán nem is ekkor, hiszen öt évvel korábban már járt a szigeten; ki tudja, mi mikor kezdődik és mikor ér véget, ám egy külső rend kedvéért kijelentem: itt kezdődött el minden..." (Linn Ullmann)

(Nincs értékelés)

3 950 Ft

cérnafűzött kötött, védőborítóval

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 750672
EAN: 9789632446820
Kötésmód: cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám: 386
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: De urolige
Fordító: Pap Vera-Ágnes
Nyelv: norvég
Méret (mm): 137 x 209 x 31
Kiadó: Scolar Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Szépirodalmi