The Play - A játszma (Briar U 3.)

Elle Kennedy

Sorozat: Rubin pöttyös könyvek

Őrültség lenne összejönnünk…

Mit tanultam a tavalyi esetből, amikor a zavaró tényezők tönkretették a csapatom teljes szezonját? Azt, hogy nincs több töketlenkedés. Sőt, a tököm egy az egyben ki kell, hogy kerüljön a képből. Újdonsült csapatkapitányként új mottó szerint élek: csak a hoki és a suli, a csajok várhatnak. Vagyis én, Hunter Davenport önkéntes cölibátusra ítélem magam… bármilyen nehéz lesz is.

Azt viszont nem tiltja semmi, hogy lányokkal barátkozzak. Nem fogok hazudni: az új csoporttársam, Demi Davis belevaló csaj. Jó a dumája, és állati szexi, de mivel foglalt, meg sem próbálok ráhajtani. Csakhogy a barátságunk harmadik hónapjára Demi már szingli, és új zsákmányra veti ki a hálóját. Engem akar.

És lehetetlen elkerülnünk egymást, de tudom, hogy képes leszek ellenállni neki. Mi ketten amúgy sem működhetnénk. Különböző a hátterünk, teljesen mások a céljaink, ráadásul a szülei ki nem állhatnak. Őrültség lenne összejönnünk. Már csak a testemet kell meggyőznöm erről – és a szívemet.

Készülj fel egy újabb letehetetlen regényre New York Times bestsellerszerző Elle Kennedy tollából.

HAGYD, HOGY ELVARÁZSOLJON!

„Benne van minden, amit egy Elle Kennedy-történettől várhatunk: érzelmek, csípős párbeszédek és romantika.” – Sarah J. Maas, New York Times bestsellerszerző

Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

18 éves kortól ajánljuk!

4 899 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 1004147
EAN: 9789635619504
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 464
Megjelenés: 2022
Nyelv: magyar
Méret (mm): 136 x 204 x 35
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Young adult

Rubin pöttyös könyvek

Tovább